dr. Kerényi Lajos piarista: Megújulásunk az új évezredben

Moderátor: dr. Birher Nándor, tanulmányi igazgató

Szőnyben született, 1927-ben. Középiskoláit megszakítva 1944-ben a frontra, majd Oroszországba került, mint hadifogoly. Kiszabadulása után a papi hívatást választotta. 1952-ben szentelték pappá, majd a piarista rend szerzetese lett. Sugárzó emberszeretete miatt az állami Egyházügyi Hivatal, és az á.V.ó. folytonosan más plébániákra helyezte. A kihallgatásokról kijövet az éppen akkor eltiltott kórházaiba ment betegeit látogatni, és az örömhírt hirdetni. 1982-ben a lazuló kommunizmust kihasználva szervezte az egerszalóki ifjúsági lelkigyakorlatot. Azóta is minden évben nagy sikerrel gyűjti egybe a Kárpát-medence fiataljait.

Karizmatikus egyénisége, töretlen hite vezette a média világába, irányt és mértéket mutatva a mai kor emberének, szemben állva a jelen kor hitetlen és erkölcstelen világával.

Immár több mint két éve vasárnap reggelente egy hiteles ember szájából hangzik Jézus szava: "Mondom néktek…"

CsatolmányDátum
PDF icon az előadás teljes szövege2013.11.26.
rendezvény dátuma: 2003. november 19., szerda, típusa: beszélgetés barátainkkal