A "Beszélgetés Barátainkkal" sorozat előadásai

"Csak világítani hivalkodás,
csak melegíteni kevés,
világítani és melegíteni tökéletes."
(Szent Bernát)

 A Veszprémi Hittudományi Főiskola immár egy évtizede van jelen Veszprém kulturális életében. Időközben lelkiekben, szellemiekben megerősödött, s a katholikum - egyetemesség - erejét szeretné mind tágabb körben kisugározni. Ennek részeként az idén is iskolánk falai közé invitáljuk azokat, akik egyetértenek céljainkkal, szimpatizálnak értékeinkkel, s így a baráti körünk egyre tágabb sugarúvá válhat.


E gondolatok jegyében évente útjára indítjuk a "Beszélgetés a barátainkkal" című sorozatunkat, melyre azokat is várjuk, akik más árnyalatot, gondolkodásmódot képviselnek, ugyanakkor nyitottak a párbeszédre.

Értékválságos korunkban újfent olyan értékeket akarunk felmutatni, amelyek évezredek alatt kristályosodtak ki; (poszt)modern korunk kihívásaival összeegyeztethetők, s mindannyiunk számára iránytű gyanánt szolgálnak.

Mindeközben megismerkedhetünk olyan életutakkal, melyek az iskolánk által képviselt értékrend jegyében "íródtak". Ezenkivül minden beszélgetésünk alkalmával arra is törekszünk, hogy a szakmai mondanivaló morális tartalommal is itatódjék át.

Vendégeinket arra kérjük, gondolataikkal, ötleteikkel járuljanak hozzá diskurzusaink sikeréhez, hogy párbeszédet tudjunk folytatni a minket körülölelő helyi társadalommal.

Dr Varga István, rektor

 

 

Az előadások listája még nem teljes, feltöltésük folyamatban van.

Dátumnövekvő sorrend Az előadás címe
2013.02.08. Könyvbemutató: Sebő József: A katedra túloldalán
2012.11.09. Dr. Monika Weis, SSJ: Thomas Merton spirituális öröksége
2010.11.30. Európa és az Iszlám
2010.04.20. dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek: Hit és értelem
2009.10.14. Msgr. Jakab Gábor: Erdélyből jöttem
2009.03.18. Magyar Katolikus Rádió munkatársai
2009.02.23. dr. Székely János püspök: Isten nevel (Jákob története)
2008.11.20. dr. Szendi József, nyugalmazott érsek: Számomra az élet Krisztus
2008.04.10. Beszélgetés Barátainkkal: Czigány György, költő
2007.11.09. Dr. Péterfalvy Attila, adatvédelmi biztos: Adatvédelem és információszabadság
2007.10.17. prof. Csath Magdolna, egyetemi tanár: Merre megyünk és hová jutunk?
2007.03.22. Balog Zoltán, református teológus: Mélység és magasság
2007.02.28. Prof. Dr. Kun Miklós, történész, egyetemi tanár: 1956 fehér foltjai
2006.03.29. Dr. Tomka Ferenc, teológus: Halálra szántak, mégis élünk
2006.02.22. Melocco Miklós: Álom az ébrenlét határán
2005.11.30. Prof. Dr. Nagy Attila, orvosigazgató: Evangéliumi életrend és globalizáció
2005.11.09. Dr. Navracsics Tibor: Erkölcs és politika
2005.10.05. Dr. Kránitz Mihály, teológus: Az Egyház Európában és a kultúrák válsága
2005.04.27. Prof. Dr. Kellermayer Miklós, orvos, sejtkutató: Az élet értelme
2005.04.04. Majnek Antal, Kárpátalja püspöke: Kárpátokon innen, Kárpátokon túl
2005.03.15. Jáki Teodóz, Prof. Cs. Varga István: Csángókról, igaz tudósítások
2005.02.16. Eperjes Károly, szíművész: Az igazat mondd, ne csak a valódit
2004.10.10. Balczó András, olimpiai bajnok: Sport, politika, hit
2004.10.06. Dr. Csókay András, agysebész: Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó
2004.05.21. Prof. Dr. Papp Lajos, sívszebész: A hatalom igazsága...az igazság hatalma...
2004.03.17. Jókai Anna, író: Ember a harmadik évezredben /Ima Magyarországért/
2004.02.18. Tempfli József, a Nagyváradi Egyházmegye püspöke
2003.11.19. dr. Kerényi Lajos piarista: Megújulásunk az új évezredben
2003.11.06. Nemeshegyi Péter, jezsuita: A vallások háborút és békét előmozdító szerepe
2003.10.02. dr. Péteri Pál, pápai prelátus: A lelkigyakorlat jelentősége a XXI. században
2003.03.27. Dr. Rosta István: Volt-e és van-e sikerélménye Magyarországnak a tudományban?
2003.03.13. Csoóri Sándor, író: Az irodalom szerepe ma
2003.02.13. dr. Mikola István, orvos, egészségügy miniszter: Egészségesen élni jó!
Subscribe to RSS - Beszélgetés barátainkkal